A nagy felhajtóerejű csalik sokoldalú felhasználhatósága már nem újdonság a horgászok körében.
Mindamellett, hogy önmagában is bevethető, az általunk elkészített „lapos” kivitel tökéletesen alkalmas más csalik, csali kombinációk kikönnyítésére úgy, hogy közben nem növeli jelentősen a csali méretét, és a halakat előbb kapásra bírja.
Feltűnő színei, változatos ízesítései mindenki számára tartogat megfelelőt, és hamar kiemelt helyet kaphat a horgász táskánkban. Anyagszerkezetének köszönhetően szinte bármilyen eszközzel, fúrhatjuk, faraghatjuk, semmilyen módon nem reped, vagy törik, így gyakorlatilag tényleg csak a horgász fantáziája, valamint kreativitása szab határt a csali alkalmazásánál.
Felhasználás előtt érdemes egy kis vízben ellenőrizni, hogy a kikönnyítésre szánt csalit, csalikat milyen módon emeli, adott esetben könnyíti ki a Flat Up. Ha túlságosan sok lebegő csalit alkalmazunk, úgy túl magasra is emelheti, amit a fenék közelében kapó halak, nem fognak észre venni. A kikönnyítésre szánt csali éppúgy lehet egy nagyobb bojli, mint kettő-három szem kukorica, csupán azzal kell tisztában lennünk, hogy milyen mennyiségű Flat Up-ot használunk a csali kombináció kikönnyítésére a gyors kapások érdekében. A színek kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy a feltűnőtől a visszafogottig mindenki találhasson a számára megfelelőt.
Kiszerelés: 30g/doboz